külföld
május 09., 18:46

Iráni elnökként brutálisan leverette az újraválasztása ellen tüntetőket. Tagadja a holokausztot, szerinte az emberek nagy része azt gondolja, hogy 9/11 mögött az Egyesült Államok áll. Ki az a Mahmúd Ahmadinezsád, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ad elő „Közös értékek a globális környezetben” címmel?

POLITIKA
május 09., 19:33

A Tisza Párt vezetője azt ígérte, addig nem mennek haza a Kunigunda útjáról, amíg nem engedik meg, hogy beolvassák a követeléseiket, vagy leüljenek egy élő vitára.

POLITIKA
május 09., 16:52

Megerősítjük a párbeszédet a kormányaink között, illetve a politikai pártok között – mondta a kínai elnök.

POLITIKA
május 09., 17:52

Lehet cseresznyét és szarvasmarha-szaporítóanyagot is exportálni Kínába.

könyv
május 09., 15:38

Mi változott idén a magyarérettségin, és mit szóltak hozzá a diákok? Mit lehet kezdeni a kötelezőkkel? Mik azok a szövegek, melyek heves reakciókat váltanak ki a fiatalokból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Kovács Péterrel, a Fazekas Mihály Gimnázium tanárával.

POLITIKA
május 09., 13:21

Lánczi Tamás a politikai évad egyik nagy vesztese – úgy volt, hogy a szuverenitásvédelem lesz a fő téma, de a botrányok felülírták ezt. A hivatalvezetőnek így nagyjából az maradt, amit a köztévés műsorában is csinált: Schiffer Andrással merenghetett a háttérhatalmak ármánykodásain.

Lemondott Pásztor Dániel református püspök

A Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetője „második ember” volt.

egyház
május 09., 16:30

Mire céloz? Amit mondtam, arra. De tudná pontosítani? Nem akarom pontosítani, mindenki érti. Így tájékoztat a kormány.

belföld
május 09., 10:40

„Nem késő kiszállni és otthagyni a maffiát, már csak a tiszteletreméltó őseid emléke miatt is.”

Hazánkban turnézik a kínai elnök, nyakunkon az önkormányzati és az EP-választás, a költségvetéssel kapcsolatban is lett volna miről beszélni.

sport
május 09., 11:12

Két gól, amit anyád is belőne, ha kibírna előtte tíz év kispadozást kellemetlen klímájú nyugat-európai városokban. Egy 33 éves korában híressé lett focista valószínűtlen pályafutása.

Politika
május 09., 14:18

A kampányanyag azt állítja, hogy a baloldal megszavazta az EU Ukrajnát segítő katonai misszióját. A valóságban azonban egészen más történt.

Bayer
május 09., 14:00

Bayer Zsolt véleménycikkben védi a védhetetlent, azaz, hogy a cél szentesíti az eszközt, és a politikai ellenfél esetében akár a különösen védett személyes adatokat is nyilvánosságra lehet hozni.

szolgálati közlemény
május 09., 13:14

Keressük két új munkatársunkat nemzetközi projektjeink, pályázataink és külsős együttműködéseink gondozásához és fejlesztéséhez.

gazdaság
május 09., 11:48

Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét előbb elhajtotta a GVH, de a Fővárosi Törvényszék másképp ítélt.

külföld
május 09., 13:09

Zelenszkij februárban váltotta le a főparancsnoki posztról a nála népszerűbb tábornokot.

De az emberiség sorsa szerinte a Szovjetunió területén zajló csatákban dőlt el, mondta az orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján.

külföld
május 09., 07:56

Az utóbbi időben meghökkentő események történnek az Afrikával foglalkozó üzletemberekkel és diplomatákkal.

belföld
május 09., 09:13

Pár nap alatt már a második embert szipkázták el a Magyarságkutató Intézettől.

külföld
május 09., 04:03

Fiatalon végignézte, ahogy apját meghurcolja a párt. Saját anyja megtagadta, őt pedig kemény munkára vezényelték a vidéki szegénységbe. Mindebből azt szűrte le, hogy erősebb pártra van szükség, és amikor évtizedekkel később hatalomra került, el is kezdte ezt megvalósítani.

külföld
május 09., 08:36

A hivatalos rész után Orbán és Hszi kötetlenül beszélgettek.

POLITIKA
május 09., 07:09

60 perces élő adásban közvetítette Hszi gépének budapesti landolását a kínai adó, ismerős magyar arcok voltak a műsor vendégei.

POLITIKA
május 09., 04:03

Porcher Áron már négy éve dolgozik a cégnek, amelynek tulajdonosa személyes jó barátjának tartja Kövér Lászlót.

belföld
május 09., 05:42

Három településen indítanak önállóan polgármesterjelöltet, más pártokkal összefogva húsz helyen.

belföld
május 09., 06:28

A Vas megyei településen senki nem akar képviselő lenni. Bezzeg Nagydobszán!

tudomány
május 09., 09:44

Az egykori Humboldt-gleccser már csak kevesebb, mint három focipályányi területet foglal el az ország egyik legmagasabb hegycsúcsán, így a kutatók lefokozták jégmezővé. Venezuela az első ország, amely a modern korban jégmentessé vált.

Néptánccal várták a kínai elnököt Ferihegyen, ügyesen kikerülte a tibeti zászlókat

Kenyérrel és sóval fogadták Hszit Budapesten, Orbán és Lévai Anikó személyesen ment elé a reptérre.

külföld
május 08., 20:01
belföld
május 08., 17:54

Jól jön a gyerekek szállításához, és spórolni is lehet vele, mondták, úgyhogy kaptak rá ötmilliót a Fidesz-közelieket támogató Városi Civil Alapból.

belföld
május 08., 15:25

Észak-koreai módszereket gyanított abban, hogy a tüntetésről nem tudtak élőzni, és rendőrökről terjesztette, hogy blokkolják a hálózatot. A képen azonban egy sima szolgálati rádió van.

hirdetés
május 09., 06:29
ad

Az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkatársa szerint „az állateledel mindig fontos, de ha valaki célzottabban szeretne egy civil állatvédő szervezet részére adományozni, akkor érdemes megkérdezni mire van szüksége jobban a szervezetnek”. Például a hétvégén megrendezendő országos Mancs a bajban! akció során, amiben rengeteg civil állatvédő szervezet vesz részt.