Külgazdasági és Külügyminisztérium

Lezárult a 2021. évi Fenntarthatósági Pályázati Program

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2021 áprilisában meghirdetett Fenntarthatósági Pályázati Programjára benyújtott 135 érvényes pályázat megközelítőleg 322 millió forint összegű támogatási igénye jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló 205 millió forintos keretet. Végül 79 projekt részesült támogatásban.

 

 

A korábbi évek vízipari fókuszú pályázati programja 2021-ben átalakult: az új Fenntarthatósági Pályázati Program már a fenntartható fejlődés teljes spektrumára – vízgazdálkodás, energia, közlekedés, hulladékgazdálkodás, élelmiszeripar, okos városfejlesztés – koncentrálva a vállalkozások még szélesebb körének biztosított támogatást. Az, hogy a pályázók körében megjelentek a start-upok, bizonyítja, hogy olyan, a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló terméket vagy szolgáltatást előállító kisebb cégeket is elért a pályázati kiírás, amelyeknek a nemzetközi színtéren való megjelenése korábban nem kapott támogatást.

A Program keretében támogatott tevékenységek között szerepel a fenntarthatósággal foglalkozó nemzetközi rendezvényen történő megjelenés, továbbá digitális marketingtevékenység megvalósítása a fenntartható szemlélet előmozdítása, illetve a fenntartható termékek és szolgáltatások népszerűsítése érdekében. A program elősegíti a kutatás-fejlesztési kapacitások erősödését is, így Magyarország fontos katalizátora lehet a fenntartható fejlődési célok megvalósítását célzó, versenyképes, sokoldalúan alkalmazható és ágazatokon átívelő zöld innovációknak.