-
Segítség az induláshoz
A város Önkormányzata által indított gyermekvédelmi, gyermekjóléti és szociális program keretében bérlakással segítik a Városgondnokságnál dolgozó Fernandez-Radics Dávid életkezdését, aki 18 évesen a Befogadlak Baptista Gyermekotthonból költözik át a Mura utcai lakásba.
2024.05.17. -
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16.
Hamarosan kezdődnek az őszi faültetések Székesfehérváron
Tekintettel arra, hogy a város egyre kiterjedtebb közmű hálózattal rendelkezik, igyekszünk olyan területeket találni, ahova egyszerre nagyobb mennyiség is elültethető – mondta Anik Júlia a Városgondnokság kertészmérnöke a fák elültetésének helyével kapcsolatban. „Ennek megfelelően folytatjuk a Palotavárosi tavak környezetének fásítását, valamint idén ősztől 200 db fával gazdagodik a Béla úti temető is. Nagylevelű- és ezüst hársak kerülnek a temető hátsó kerítéséhez, a főbejárat előtti parkoló környezetéhez pedig hegyi juhar, magyar kőris és szilfa.”
A nyár során kialakított egy új zöld teret a Városgondnokság a Prohászka Ottokár utca 14-nél, az új kis park évelő növényeknek és egy szívlevelű égernek is új otthont ad majd.
Új fákkal gazdagodik majd a Csónakázó tó környezete, a Farkasvermi utca, a Deák Ferenc utca, a Gáz utca, a Vízaknai utca, az Almássy telep, a Lövölde utca, a Huszár utca, és a Tóvárosi lakónegyed.
LOMBkoronás Székesfehérvár - hamarosan érkeznek a fák átvételéről az értesítések
Augusztus 15. és szeptember 3 között lehetett pályázni az idén első alkalommal meghirdetett LOMBkoronás Székesfehérvár programra. A pályázat során székesfehérvári magánszemélyek pályázhattak lakcímenként egy darab, a közterületen elültetendő fára. Az elnyert növények kiosztására előreláthatólag november végén vagy december első napjaiban kerül majd sor a Halász utcai iparcikk piac parkolójában. A pontos tudnivalókról minden nyertes pályázót e-mailben értesít a Városgondnokság.