Órákon át képes imádkozni

Sokan úgy tudják Pakson, hogy a 97 éves Korvin János alapította a helyi pünkösdi közösséget. Pedig a történet egy generációval korábbi. Apja, Korvin Henrik szabómester hozott létre egy házi imacsoportból a gyülekezetet 1944-ben. Igaz, hogy ezen az eseményen, több családtagja közt, az akkor húsz­éves fia is ott volt, aki 1953-ban átvette a vezetőposztot. Folytatta apja polgári mesterségét is, sőt, abban szintén követte, hogy neki is hét gyermeke született.

– Apám karizmatikus egyéniség volt – emlékszik vissza –, azt hangoztatta, hogy nem elég vallásosnak lenni, nem elég templomba járni, meg kell térni, meg kell változni. Hatására többen abbahagyták az ivászatot, a káromkodást, a dohányzást, felhagytak az okkult praktikákkal, és igaz istenhívőkké lettek. Nem mindenki nézte jó szemmel a működését. Akadt olyan lelkipásztor, aki féltette a híveit, a hatalomnak meg minden gyanús volt a háborús időkben, úgyhogy átmenetileg meg is vonták a kisebb egyházaktól a gyülekezési jogot. Csendőrök figyeltek bennünket, beidéztek, másfél napig fogva tartottak, apámat internáló táborba vitték Nagykanizsára, a többieket elengedték.

Sok nehézséget követően mégis megalakult a paksi pünkösdi gyülekezet 18 fővel. Ma, 77 év elteltével 53-an vannak; D. Nagy Tamás a lelkipásztoruk. Korvin János aktív gyülekezetvezetőként 1991-ig tevékenykedett. Közben varrásból tartotta el a családját, ballagási és vőlegényöltönyök százait készítve el. Egy-egy kisebb munkát, például nadrágfelhajtást még ma is megcsinál, ha a rokonai kérik. Eredeti szakmája egyébként géplakatos. Pályakezdőként Budapesten egy hadiüzemben, A Horthy ligeti repülőgépgyárban dolgozott. Ezért nem hívták be katonának. Bár a hátországban sem volt rózsás a helyzet. A fővárost a szovjetek és az amerikaiak is bombázták. Az egyik fő célpont éppen a repülőgépgyár volt.

– Megszólaltak a szirénák – idézi fel az eseményeket –, és mindenki menekült a szabadba, a kiserdő felé. De már jöttek is a gépek, és hatalmas robajjal potyogtak a bombák. Az egész gyártelep bombatölcsérekkel és emberi tetemekkel lett tele. Mikor indultam volna kifelé, hogy szabaduljak ettől a borzalmas látványtól, leállítottak, hogy segítsek teherautóra lakni a halottakat. Megrázó élmény volt.

A hírek később hétszáz áldozatról számoltak be. Ez az élmény átmeneti depresszióba taszította, ugyanakkor közelebb vitte Istenhez. Hisz abban, hogy lesz folytatás, és a földi élet vége nem jelent végleges megsemmisülést. Feleségével is találkozik majd, aki már nem e világi tájakon jár. S hogy mivel foglalkozik manapság? – Ebben a korban – mondja – , már az is nagy szó, hogy önállóan ellátom magam, nem vagyok senki terhére. Sokat sétálok, és nagyon szeretek imádkozni. Órákon át képes vagyok fohászkodni Istenhez azért, hogy a családtagjaim mindegyike térjen meg, és egy se vesszen el közülük. Mert a megtérés az a kulcs, ami az örök élet kapuját kinyitja.

Paks gyarapodásának is tanúja

Budapesten született Korvin János 1924-ben. A családja egy ideig Kiskőrösön élt, majd a nagyszülőktől örökölt házba, Paksra költöztek, 1940-ben.

Itt nem volt pünkösdi csoport, átmenetileg a baptisták istentiszteleteire jártak.

Saját gyülekezetüket 1944-ben alapították. Megbecsült, nagy család volt az övéké, s a fiú a hitéletben, a szabómesterségben és a gyermekáldások számát illetően is követte apját, aki házi imacsoportból hozta létre a gyülekezetet a településen. Korvin Jánosnak hét gyermeke, húsz unokája, 21 dédunokája van. Házasságot 1948-ban kötött Weller Katóval.

Ideérkezése óta nagyot változott Paks.

A negyvenes években még egy szőlőtermesztéssel és halászattal foglalkozó falu volt. Gőzhajóval szállították a fővárosba eladni a terményeiket az emberek.

Ma az atomerőmű a meghatározó létesítmény, a legnagyobb foglalkoztató, az időközben a megye második legnépesebb városává lett településen.