2023.04.21. 18:06
Palántafesztivál Zalaegerszegen, első alkalommal
Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg első alkalommal az Egerszegi palántafesztivált pénteken.
Kaj István, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat területi felelőse, Balaicz Zoltán, dr. Helik Ferenc és Vigh László (b-j) a paradicsompalántáknál Fotó. Pezzetta Umberto
Napjainkban az önellátás, az agrárium mind fontosabb szerepet kap, ez a rendezvény pedig hasznos ismeretek sokaságával szolgál ehhez, fogalmazott köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester.
Egyre kiszámíthatatlanabb az időjárásunk, ami kihat a mezőgazdaságra és az élelmiszerellátásra, ezért köszönet illeti azokat, akik segítenek megtanítani, miként lehet saját fogyasztásra termelni, mondta a rendezvény kapcsán Vigh László országgyűlési képviselő.
A NÉBIH elnökhelyettese, dr. Helik Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány megmutatta az ellátási láncok sérülékenységét és egyben a helyi termékek fontosságát. Az élelmiszerellátás biztonsága előtérbe került, ennek pedig aranytartalékát a kistermelők adják, akik előállítják az élelmiszert maguk és szűkebb környezetük számára, hangsúlyozta. E téren a folyamat kedvező irányt vett hazánkban, mert 2010 óta tíz év alatt a termelői piacok száma megháromszorozódott. A közös agrárpiaci uniós támogatásokból 5800 milliárd forint jut hazánknak. Ebből részesedhetnek a kis- és középvállalkozások is, tette hozzá.
Palántafesztivál
Fotók: Pezzetta Umberto
A palántafesztivál a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Göcseji Kézműves Egyesület és az egy esztendeje megnyílt Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termékpiac együttműködésével jött létre. Az alkalomra a szokásos piaci szereplők mellett húsz, különlegességeket kínáló palántaárus érkezett. Ezen túlmenően a szervezők a vásárlók sikeres kertészkedését ingyenes szakmai előadásokkal is segítették. Fülöp Zoltán a magfogási praktikákról beszélt, Sántha Izabella a kerttervezés és az ágyásrendszer titkaiba vezette be a hallgatóságot. Pogács András a berkenye ültetéséről, kezeléséről, Fülöp Áron az eperpalánták szaporításáról, gondozásáról szólt, s hogy mit jelentenek a palánták az emberek életében, arról Kocsis András beszélt. Mindezeken túl lehetett különféle termékeket kóstolni, ismerkedni a gyógynövényekkel, aztán játékosan, totóval megméretni a tudást értékes nyereményekért.
A délután két óráig tartó programot óvodások, népdalkörök, néptáncegyüttesek műsora színesítette.